Carrickben minden augusztusban van egy rendezvénysorozat, a Water Music Festival. A zenei felhozatal kiváló, van a világhírű jazz zenekaroktól kezdve a független feltörekvő rockbandákig minden féle program. A programajánlóban kiszúrtam egy Zen meditációs workshopot a Dock-ban (kúltúrközpont). Elolvasva a leírást érdekesnek tűnt, hát felíratkoztam rá, és vittem magammal Adamet is, mivel Peti a munka miatt nem tudott volna jönni. Délelőtt 10:30kor kezdődött a limitált férőhelyes foglalkozás, így a frissítő reggeli tea után éberen és érdeklődve vártam hogy felbukkanjon a mester aki majd jól megtanít engem meditálni. Nagyjából időre meg is jött Robert, aki egyébként ír, Japánban élt sokáig, és ott tanulta meg a zen meditáció csínját-bínját. Már az első benyomásom az volt, hogy hihetetlen nyugodtság és kiegyensúlyozottság áramlott belőle. Nem mintha annyira ideges fajta lennék, és minden áron szükségem lenne hasonló nyugodt lelkiállapotra, de úgy voltam vele, hogy ki tudja mikor jön ez még jól. Ha megtanulom hogy hozhatom magam ilyen békés hullámhosszra, abból baj nem lehet.
A lótuszülés még ment, gyerekkoromban is már praktizáltam gond nélkül ezt a pózt. Az első gond akkor keletkezett, amikor azt mondta a mester, hogy akkor most ne gondoljunk semmire... Régebben (szintén gyerekként) próbálkoztam ezzel, akkor se ment egy másodpercig se hogy csak úgy létezzek gondolatok nélkül, ezúton is üdv Descartes-nak. Valahogy most se. Én megpróbáltam mindent, de valahogy nem ment. Állítólag ezt nem könnyű megvalósítani, de miután megvan, már gyerekjáték. Először 10 perc zazen (ülve folytatott zen meditáció), utána eszmecsere, lábnyújtás, majd ez imsételten 15 perces zazennel. Délutánra már 20 perces meditációs szakaszokat nyomtunk, az azért kemény volt.
Talán a "nem gondolok semmire" projekt csúfos vereségénél az is közrejátszott, hogy Adam előző éjjel dolgozott a Plazaban, és 4 óra alvás után érkezett meg a foglalkozásra, hulla fáradtan; így amikor a 15 perces zazent nyomtuk, a szemem sarkából láttam Adamet hogy előre-hátra dőlöngél, először csak kicsit, utána egyre nagyobb lendülettel. Elaludt szerencsétlenem. Hogy ne zavarjonak be nagyon a környező ingerek, a falnak fordulva csináltuk a meditációt, és Adam feje egyre közelebb és közelebb ért a falhoz minden egyes lendületnél. Persze eszembe jutottak azok a gimis évek alatt történt állandó buszozások, ahol kötelező jelleggel volt egy diák, aki bealudt az úton, és hasonló retardált headbangert produkált...
Szóval nem volt egy totális sikerélmény elsőre ez a Zen dolog, de lehet hogy csak gyakorlás kérdése az egész. Mindenesetre nem bántam meg, hogy elmentem, tapasztalatnak tökéletes volt.
A napjaim mióta nem dolgozom egyre kényelmesebben tellnek. Filmeket nézek, játszok, fotózok. Termés alant:
"Gondolkodom, tehát vagyok" - Descartes
