péntek, július 31, 2009

The Soloist

A múlt héten láttam A szólista c. filmet [The Soloist]. Mint ahogy annak idején megjósoltam az Ütközések [Crash] láttán, hogy Oscarra megy, úgy van ez ebben az esetben is. Biztos vagyok benne, hogy láthatunk még ebből a filmből jeleneteket a jövő évi Oscar gálán. A történet röviden annyi, hogy egy LA újságíró [R. Downey] találkozik egy hajléktalan zenésszel [J. Foxx] az utcán, elkezd róla cikkeket írni, közben barátság alakul ki köztük. Többet nem is mondanék, csak annyit, hogy hosszú idő óta ez volt az a film, ami után azt mondtam "ez igen".
A moziban ismét események vannak. Anna rúdja igencsak kifelé áll. A sok szarkavarás meghozta gyümölcsét, nagyon úgy tűnik, hogy el lesz bocsájtva. Túlzott önbizalom, rátartiság, hazudozás, lustaság és nagyképűség csodás koktélja eredményeképpen tegnap Anna és Laura már nem is beszéltek egész nap. Ha tényleg sikerül Annát valahogyan eltávolítani az alkalmazottak soraiból, akkor a mozi csapata egy nagyon jó szellemű, jókedvű brigáddá fog válni, ez már akkor nyilvánvalóvá vált, amikor kedvenc orosz managerhelyettesünk 3 hétig szabadságon volt...
Egy érdekes eset a Harry Potter premier körül volt, amikor előző éjjel mindenki bent maradt a moziban dísziteni az épületet, előkészíteni a másnapi bolondokházát, kivéve Annát. Ő már 10kor lelépett, míg mindenki más éjjel 2 után ért haza. A HP-hez való beöltözéssel kapcsolatban is Laura annyit mondott a lányoknak, hogy iskola uniformis, de nem akar térdfeletti szoknyákat látni senkin. Másnap Anna így jelent meg:

2 megjegyzés:

Lackó írta...

Pedig ez az outfit engem pl sokkal jobban ráhangolt volna a HP-re, gondolom ezzel nem vagyok egyedül:) HP 18+-t a népnek!

Szilárd írta...

Hmmm, lehet hogy van egy olyan kasszarobbantó film, amit még a pornóipar nem darált be? :)