szerda, augusztus 26, 2009

Utolsó bejegyzés 3.0

Immár harmadszor írok úgymond utolsó bejegyzést ide a blogra. Kis összefoglaló következik hát.
Először is köszönetet szeretnék mondani:
Petinek, amiért elszállásolt, finomakat főzött és a leginkább amiért a barátom lett.
Verának, amiért segített munkát keresni, eltűrt a munkahelyen ennyi időn át, és segítőkész volt.
Tamáséknak, amiért mindig ugyanolyan szeretettel fogadtak.
Zotyáéknak, amiért mindig segítőkészek voltak.

Ezenkívül köszönet jár azoknak az otthoniaknak, akik mindeddig kitartottak mellettem, állandó kapcsolatban voltak, tartották bennem a lelket. Talán nem derült ki, de nagyon sokat jelentett, hogy tudhattam, hogy vannak emberi kapcsolatok, amik örökérvényűek, nem múlnak.

Ez alatt a néhány hónap alatt sokat tanultam. Sok mindent tapasztaltam munkával, emberekkel kapcsolatban, de a legtöbbet talán saját magamról tudtam meg.

Ma este már otthon vagyok. Alig várom! YEEEEEEEEEEEEEEEEEE!

"Loius, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Casablanca

szombat, augusztus 22, 2009

Meditáció és szabadnapok

Carrickben minden augusztusban van egy rendezvénysorozat, a Water Music Festival. A zenei felhozatal kiváló, van a világhírű jazz zenekaroktól kezdve a független feltörekvő rockbandákig minden féle program. A programajánlóban kiszúrtam egy Zen meditációs workshopot a Dock-ban (kúltúrközpont). Elolvasva a leírást érdekesnek tűnt, hát felíratkoztam rá, és vittem magammal Adamet is, mivel Peti a munka miatt nem tudott volna jönni. Délelőtt 10:30kor kezdődött a limitált férőhelyes foglalkozás, így a frissítő reggeli tea után éberen és érdeklődve vártam hogy felbukkanjon a mester aki majd jól megtanít engem meditálni. Nagyjából időre meg is jött Robert, aki egyébként ír, Japánban élt sokáig, és ott tanulta meg a zen meditáció csínját-bínját. Már az első benyomásom az volt, hogy hihetetlen nyugodtság és kiegyensúlyozottság áramlott belőle. Nem mintha annyira ideges fajta lennék, és minden áron szükségem lenne hasonló nyugodt lelkiállapotra, de úgy voltam vele, hogy ki tudja mikor jön ez még jól. Ha megtanulom hogy hozhatom magam ilyen békés hullámhosszra, abból baj nem lehet.
A lótuszülés még ment, gyerekkoromban is már praktizáltam gond nélkül ezt a pózt. Az első gond akkor keletkezett, amikor azt mondta a mester, hogy akkor most ne gondoljunk semmire... Régebben (szintén gyerekként) próbálkoztam ezzel, akkor se ment egy másodpercig se hogy csak úgy létezzek gondolatok nélkül, ezúton is üdv Descartes-nak. Valahogy most se. Én megpróbáltam mindent, de valahogy nem ment. Állítólag ezt nem könnyű megvalósítani, de miután megvan, már gyerekjáték. Először 10 perc zazen (ülve folytatott zen meditáció), utána eszmecsere, lábnyújtás, majd ez imsételten 15 perces zazennel. Délutánra már 20 perces meditációs szakaszokat nyomtunk, az azért kemény volt.
Talán a "nem gondolok semmire" projekt csúfos vereségénél az is közrejátszott, hogy Adam előző éjjel dolgozott a Plazaban, és 4 óra alvás után érkezett meg a foglalkozásra, hulla fáradtan; így amikor a 15 perces zazent nyomtuk, a szemem sarkából láttam Adamet hogy előre-hátra dőlöngél, először csak kicsit, utána egyre nagyobb lendülettel. Elaludt szerencsétlenem. Hogy ne zavarjonak be nagyon a környező ingerek, a falnak fordulva csináltuk a meditációt, és Adam feje egyre közelebb és közelebb ért a falhoz minden egyes lendületnél. Persze eszembe jutottak azok a gimis évek alatt történt állandó buszozások, ahol kötelező jelleggel volt egy diák, aki bealudt az úton, és hasonló retardált headbangert produkált...
Szóval nem volt egy totális sikerélmény elsőre ez a Zen dolog, de lehet hogy csak gyakorlás kérdése az egész. Mindenesetre nem bántam meg, hogy elmentem, tapasztalatnak tökéletes volt.
A napjaim mióta nem dolgozom egyre kényelmesebben tellnek. Filmeket nézek, játszok, fotózok. Termés alant:





"Gondolkodom, tehát vagyok" - Descartes

kedd, augusztus 18, 2009

Utolsó nap a moziban

Tegnap megtörtént hát. Utolsó munkanapom töltöttem a Carrick Cineplex-ben. Éppen a G-Force hatalmas kartonplakátját pakoltam fel a poszteres szobába, amikor Laura hozta ki a következő beosztást (péntektől-csütörtökig), és mondta hogy már írd be egyik napra sem. Akkor fogtam fel valójában, hogy mivel kedd-szerda-csütörtök ezen a héten szintén szabadnap, valójában a hétfői munkanappal be is záródik a pályafutásom. Ennek örömére este mikor levettem a mozis nadrágot, azzal a lendülettel bele is hajítottam a szemetesbe... Volt már elég baja éppen, kapott domestost, vízkőoldót, sok kólát és egyéb cukros szörnyűséget, nem beszélve a popcornos sóról és olajról. Akár azt is mondhatnám, hogy óóó, ha ez a nadrág mesélni tudna... De inkább ne meséljen, jobb neki a kukában.
Közben mindenki tűkön ül a vasárnapi búcsú/staff party miatt. Ciara kolléganőm is elhagyja a mozit, ő elutazik Taiföldre, majd onnan Londonba megy egyetemre megcsinálni a masterst. Szóval duplán búcsúzunk.
Érdekes egyébként visszagondolni a reakciókra, amiket az elutazásom híre váltott ki. Adam annyira kiborult, hogy elhatározta, hogy ő is otthagyja akkor a mozit, ha már én is elmegyek. Shino csak lazán megrázta a fejét és azt mondta "Noooo", mintha legalábbis valami hihetetlen dolgot mondtam volna :) Azon kívül jönnek még visszatérő vendégek, akikkel jóba lettem időközben, remélhetőleg Liam is tiszteletét tudja majd tenni.
Fényképezőgépet mindenesetre vinni fogok, aztán postolok majd serényen :)

Írországban szeretem a felhőket. Nem az otthon megszokott bárányfelhőkről van szó, hanem sokkal nagyobbak, erőteljesebbek, jól láthatóan és gyorsan vonulnak, és nem utolsó sorban egy kis photoshoppal megpiszkálva szép képeket lehet csinálni róluk.

"A pessimist sees only the dark side of the clouds, and mopes; a philosopher sees both sides and shrugs; an optimist doesn't see the clouds at all-he is walking on them" - Leonard L. Levinson

vasárnap, augusztus 16, 2009

Uncle Szilárd

Igen, nagybácsi lettem! Tegnap megszületett Márk, egészséges, nyugodt és nagyon szép. Tegnap, amikor telefonon értesítettek az örömhírről, felébredt bennem a nagybácsik kötelességtudata. Akik esetleg nem tudnák konkrétan, hogy miről is beszélek, nos... Szerintem a nagybácsi feladata lesz azokat a dolgokat megtanítani direkt vagy indirekt módon a gyereknek, amit a szülők mindenféle morális és etikai gátaktól korlátozva nem mernek vagy nem tudnak. Példának okáért egyértelműen az én feladatom lesz megtanítani Márkot rosszalkodni, nyilvános helyeken fingani, káromkodni, szülőket kínos helyzetbe hozni (ebben őstehetség vagyok), azontúl velem lehet majd mindig olyan dolgokat csinálni amit a szülők egyébként nem engednének meg.
Emlékszem saját gyerekkoromból, mikor megtaláltam a mamáék újvidéki házában a nagybátyám pornógyűjteményét. Annak a titkos szekrénynek a feltárása olyan volt, mint megtalálni az eldorádóba vezető utat...

Chris Rock szerint a való életre tulajdonképpen a nagybácsik készítik fel a gyereket:

video


péntek, augusztus 14, 2009

Készülődés haza

Eljött az az idő, amikor már lassan kezdünk cuccolni hazafelé. Ilyenkor esedékes a lomtalanítás, a sok "majdcsak jó lesz az még valamire" kategóriájú tárgyaktól nevetve megválunk, ilyenkor a szemét és a kuka a tökéletes házi kosárlabda funkcióját töltik be.
Ugyanakkor vannak dolgok, amiktől fájó szívvel válok majd meg. Ez alatt az 5 hónap alatt a szívemhez nőtt azért pár dolog, itt van példának néhány, a teljesség igénye nélkül:

A sarok: itt lehet jókat fetrengeni, olvasni alkalom adtán, filmet nézni, de mégis a legjobban az itt történő beszélgetések fognak a legjobban hiányozni.

A Nintendo: különösképpen a Soul Calibur II jelentett felhőtlen szórakozást, hiszen egymást laposra verni egy virtuális világban mindig jó poén :)

A srácok: egyikük ügyesebben úszik, mint a másik :)


A bejárati ajtó... Mindig megmosolygom :)

"A történelemből azt tanuljuk, hogy az ember a történelemből semmit nem képes tanulni" - Hegel

vasárnap, augusztus 09, 2009

Meet BOB

A szobámba pár hete új lakó költözött. Ő nem más, mint BOB a Monsters vs. Aliensből.
A legutóbbi staff meetingen hivatalosan is bejelentettem, hogy nem jövök majd vissza a szabadságról. Szerencsémre mindenki megértő volt, Laura mondta, hogy akármikor visszamehetek. Abból a szempontból viszont örültek, hogy így végre adódik majd alkalom egy újabb staff party-ra búcsúbuli címén... Nemrég találtam egy 50 euróst a moziban, amit nagy becsületesen le is adtam a széfbe, hogy ha esetleg valaki keresné, meglegyen. Persze nem jelentkeztek érte, viszont valahogy a fizumon eddig nem nagyon jelent meg az az 50 euro többlet. Mint ahogyan azt ma megtudtam, az a pénz megy szépen a búcsúbuli kasszába, amit majd szépen kiürítünk 2 hét múlva vasárnap.
Hihetetlennek tűnik egyébként, hogy már csak napok kérdése, és repülök haza. Hiányzik már az otthoni levegő, a kaja és legfőképp azok, akiket ott hagytam...



"...and I miss you, like the deserts miss the rain" - Everything but the Girl: Missing

PS: Annát még mindig nem rúgták ki