szerda, augusztus 26, 2009

Utolsó bejegyzés 3.0

Immár harmadszor írok úgymond utolsó bejegyzést ide a blogra. Kis összefoglaló következik hát.
Először is köszönetet szeretnék mondani:
Petinek, amiért elszállásolt, finomakat főzött és a leginkább amiért a barátom lett.
Verának, amiért segített munkát keresni, eltűrt a munkahelyen ennyi időn át, és segítőkész volt.
Tamáséknak, amiért mindig ugyanolyan szeretettel fogadtak.
Zotyáéknak, amiért mindig segítőkészek voltak.

Ezenkívül köszönet jár azoknak az otthoniaknak, akik mindeddig kitartottak mellettem, állandó kapcsolatban voltak, tartották bennem a lelket. Talán nem derült ki, de nagyon sokat jelentett, hogy tudhattam, hogy vannak emberi kapcsolatok, amik örökérvényűek, nem múlnak.

Ez alatt a néhány hónap alatt sokat tanultam. Sok mindent tapasztaltam munkával, emberekkel kapcsolatban, de a legtöbbet talán saját magamról tudtam meg.

Ma este már otthon vagyok. Alig várom! YEEEEEEEEEEEEEEEEEE!

"Loius, I think this is a beginning of beautiful friendship" - Casablanca

szombat, augusztus 22, 2009

Meditáció és szabadnapok

Carrickben minden augusztusban van egy rendezvénysorozat, a Water Music Festival. A zenei felhozatal kiváló, van a világhírű jazz zenekaroktól kezdve a független feltörekvő rockbandákig minden féle program. A programajánlóban kiszúrtam egy Zen meditációs workshopot a Dock-ban (kúltúrközpont). Elolvasva a leírást érdekesnek tűnt, hát felíratkoztam rá, és vittem magammal Adamet is, mivel Peti a munka miatt nem tudott volna jönni. Délelőtt 10:30kor kezdődött a limitált férőhelyes foglalkozás, így a frissítő reggeli tea után éberen és érdeklődve vártam hogy felbukkanjon a mester aki majd jól megtanít engem meditálni. Nagyjából időre meg is jött Robert, aki egyébként ír, Japánban élt sokáig, és ott tanulta meg a zen meditáció csínját-bínját. Már az első benyomásom az volt, hogy hihetetlen nyugodtság és kiegyensúlyozottság áramlott belőle. Nem mintha annyira ideges fajta lennék, és minden áron szükségem lenne hasonló nyugodt lelkiállapotra, de úgy voltam vele, hogy ki tudja mikor jön ez még jól. Ha megtanulom hogy hozhatom magam ilyen békés hullámhosszra, abból baj nem lehet.
A lótuszülés még ment, gyerekkoromban is már praktizáltam gond nélkül ezt a pózt. Az első gond akkor keletkezett, amikor azt mondta a mester, hogy akkor most ne gondoljunk semmire... Régebben (szintén gyerekként) próbálkoztam ezzel, akkor se ment egy másodpercig se hogy csak úgy létezzek gondolatok nélkül, ezúton is üdv Descartes-nak. Valahogy most se. Én megpróbáltam mindent, de valahogy nem ment. Állítólag ezt nem könnyű megvalósítani, de miután megvan, már gyerekjáték. Először 10 perc zazen (ülve folytatott zen meditáció), utána eszmecsere, lábnyújtás, majd ez imsételten 15 perces zazennel. Délutánra már 20 perces meditációs szakaszokat nyomtunk, az azért kemény volt.
Talán a "nem gondolok semmire" projekt csúfos vereségénél az is közrejátszott, hogy Adam előző éjjel dolgozott a Plazaban, és 4 óra alvás után érkezett meg a foglalkozásra, hulla fáradtan; így amikor a 15 perces zazent nyomtuk, a szemem sarkából láttam Adamet hogy előre-hátra dőlöngél, először csak kicsit, utána egyre nagyobb lendülettel. Elaludt szerencsétlenem. Hogy ne zavarjonak be nagyon a környező ingerek, a falnak fordulva csináltuk a meditációt, és Adam feje egyre közelebb és közelebb ért a falhoz minden egyes lendületnél. Persze eszembe jutottak azok a gimis évek alatt történt állandó buszozások, ahol kötelező jelleggel volt egy diák, aki bealudt az úton, és hasonló retardált headbangert produkált...
Szóval nem volt egy totális sikerélmény elsőre ez a Zen dolog, de lehet hogy csak gyakorlás kérdése az egész. Mindenesetre nem bántam meg, hogy elmentem, tapasztalatnak tökéletes volt.
A napjaim mióta nem dolgozom egyre kényelmesebben tellnek. Filmeket nézek, játszok, fotózok. Termés alant:





"Gondolkodom, tehát vagyok" - Descartes

kedd, augusztus 18, 2009

Utolsó nap a moziban

Tegnap megtörtént hát. Utolsó munkanapom töltöttem a Carrick Cineplex-ben. Éppen a G-Force hatalmas kartonplakátját pakoltam fel a poszteres szobába, amikor Laura hozta ki a következő beosztást (péntektől-csütörtökig), és mondta hogy már írd be egyik napra sem. Akkor fogtam fel valójában, hogy mivel kedd-szerda-csütörtök ezen a héten szintén szabadnap, valójában a hétfői munkanappal be is záródik a pályafutásom. Ennek örömére este mikor levettem a mozis nadrágot, azzal a lendülettel bele is hajítottam a szemetesbe... Volt már elég baja éppen, kapott domestost, vízkőoldót, sok kólát és egyéb cukros szörnyűséget, nem beszélve a popcornos sóról és olajról. Akár azt is mondhatnám, hogy óóó, ha ez a nadrág mesélni tudna... De inkább ne meséljen, jobb neki a kukában.
Közben mindenki tűkön ül a vasárnapi búcsú/staff party miatt. Ciara kolléganőm is elhagyja a mozit, ő elutazik Taiföldre, majd onnan Londonba megy egyetemre megcsinálni a masterst. Szóval duplán búcsúzunk.
Érdekes egyébként visszagondolni a reakciókra, amiket az elutazásom híre váltott ki. Adam annyira kiborult, hogy elhatározta, hogy ő is otthagyja akkor a mozit, ha már én is elmegyek. Shino csak lazán megrázta a fejét és azt mondta "Noooo", mintha legalábbis valami hihetetlen dolgot mondtam volna :) Azon kívül jönnek még visszatérő vendégek, akikkel jóba lettem időközben, remélhetőleg Liam is tiszteletét tudja majd tenni.
Fényképezőgépet mindenesetre vinni fogok, aztán postolok majd serényen :)

Írországban szeretem a felhőket. Nem az otthon megszokott bárányfelhőkről van szó, hanem sokkal nagyobbak, erőteljesebbek, jól láthatóan és gyorsan vonulnak, és nem utolsó sorban egy kis photoshoppal megpiszkálva szép képeket lehet csinálni róluk.

"A pessimist sees only the dark side of the clouds, and mopes; a philosopher sees both sides and shrugs; an optimist doesn't see the clouds at all-he is walking on them" - Leonard L. Levinson

vasárnap, augusztus 16, 2009

Uncle Szilárd

Igen, nagybácsi lettem! Tegnap megszületett Márk, egészséges, nyugodt és nagyon szép. Tegnap, amikor telefonon értesítettek az örömhírről, felébredt bennem a nagybácsik kötelességtudata. Akik esetleg nem tudnák konkrétan, hogy miről is beszélek, nos... Szerintem a nagybácsi feladata lesz azokat a dolgokat megtanítani direkt vagy indirekt módon a gyereknek, amit a szülők mindenféle morális és etikai gátaktól korlátozva nem mernek vagy nem tudnak. Példának okáért egyértelműen az én feladatom lesz megtanítani Márkot rosszalkodni, nyilvános helyeken fingani, káromkodni, szülőket kínos helyzetbe hozni (ebben őstehetség vagyok), azontúl velem lehet majd mindig olyan dolgokat csinálni amit a szülők egyébként nem engednének meg.
Emlékszem saját gyerekkoromból, mikor megtaláltam a mamáék újvidéki házában a nagybátyám pornógyűjteményét. Annak a titkos szekrénynek a feltárása olyan volt, mint megtalálni az eldorádóba vezető utat...

Chris Rock szerint a való életre tulajdonképpen a nagybácsik készítik fel a gyereket:

video


péntek, augusztus 14, 2009

Készülődés haza

Eljött az az idő, amikor már lassan kezdünk cuccolni hazafelé. Ilyenkor esedékes a lomtalanítás, a sok "majdcsak jó lesz az még valamire" kategóriájú tárgyaktól nevetve megválunk, ilyenkor a szemét és a kuka a tökéletes házi kosárlabda funkcióját töltik be.
Ugyanakkor vannak dolgok, amiktől fájó szívvel válok majd meg. Ez alatt az 5 hónap alatt a szívemhez nőtt azért pár dolog, itt van példának néhány, a teljesség igénye nélkül:

A sarok: itt lehet jókat fetrengeni, olvasni alkalom adtán, filmet nézni, de mégis a legjobban az itt történő beszélgetések fognak a legjobban hiányozni.

A Nintendo: különösképpen a Soul Calibur II jelentett felhőtlen szórakozást, hiszen egymást laposra verni egy virtuális világban mindig jó poén :)

A srácok: egyikük ügyesebben úszik, mint a másik :)


A bejárati ajtó... Mindig megmosolygom :)

"A történelemből azt tanuljuk, hogy az ember a történelemből semmit nem képes tanulni" - Hegel

vasárnap, augusztus 09, 2009

Meet BOB

A szobámba pár hete új lakó költözött. Ő nem más, mint BOB a Monsters vs. Aliensből.
A legutóbbi staff meetingen hivatalosan is bejelentettem, hogy nem jövök majd vissza a szabadságról. Szerencsémre mindenki megértő volt, Laura mondta, hogy akármikor visszamehetek. Abból a szempontból viszont örültek, hogy így végre adódik majd alkalom egy újabb staff party-ra búcsúbuli címén... Nemrég találtam egy 50 euróst a moziban, amit nagy becsületesen le is adtam a széfbe, hogy ha esetleg valaki keresné, meglegyen. Persze nem jelentkeztek érte, viszont valahogy a fizumon eddig nem nagyon jelent meg az az 50 euro többlet. Mint ahogyan azt ma megtudtam, az a pénz megy szépen a búcsúbuli kasszába, amit majd szépen kiürítünk 2 hét múlva vasárnap.
Hihetetlennek tűnik egyébként, hogy már csak napok kérdése, és repülök haza. Hiányzik már az otthoni levegő, a kaja és legfőképp azok, akiket ott hagytam...



"...and I miss you, like the deserts miss the rain" - Everything but the Girl: Missing

PS: Annát még mindig nem rúgták ki

péntek, július 31, 2009

The Soloist

A múlt héten láttam A szólista c. filmet [The Soloist]. Mint ahogy annak idején megjósoltam az Ütközések [Crash] láttán, hogy Oscarra megy, úgy van ez ebben az esetben is. Biztos vagyok benne, hogy láthatunk még ebből a filmből jeleneteket a jövő évi Oscar gálán. A történet röviden annyi, hogy egy LA újságíró [R. Downey] találkozik egy hajléktalan zenésszel [J. Foxx] az utcán, elkezd róla cikkeket írni, közben barátság alakul ki köztük. Többet nem is mondanék, csak annyit, hogy hosszú idő óta ez volt az a film, ami után azt mondtam "ez igen".
A moziban ismét események vannak. Anna rúdja igencsak kifelé áll. A sok szarkavarás meghozta gyümölcsét, nagyon úgy tűnik, hogy el lesz bocsájtva. Túlzott önbizalom, rátartiság, hazudozás, lustaság és nagyképűség csodás koktélja eredményeképpen tegnap Anna és Laura már nem is beszéltek egész nap. Ha tényleg sikerül Annát valahogyan eltávolítani az alkalmazottak soraiból, akkor a mozi csapata egy nagyon jó szellemű, jókedvű brigáddá fog válni, ez már akkor nyilvánvalóvá vált, amikor kedvenc orosz managerhelyettesünk 3 hétig szabadságon volt...
Egy érdekes eset a Harry Potter premier körül volt, amikor előző éjjel mindenki bent maradt a moziban dísziteni az épületet, előkészíteni a másnapi bolondokházát, kivéve Annát. Ő már 10kor lelépett, míg mindenki más éjjel 2 után ért haza. A HP-hez való beöltözéssel kapcsolatban is Laura annyit mondott a lányoknak, hogy iskola uniformis, de nem akar térdfeletti szoknyákat látni senkin. Másnap Anna így jelent meg:

hétfő, július 27, 2009

Sütés-főzés

Kulináris sikereim mostanában a tetőfokára hágnak.
Először is megtanultam palacsintát sütni (a tésztát ugyan még nem tudom kikeverni, de majd idővel menni fog az is), illetve mostmár a csevap elkészítésének nem csak a prométeuszi része áll konyhai tudástáramban.
Bizonyítékok:

Tésztavastagság-szemle, az arcomról áradó mosoly a siker jele.

Hoppáré!

Prométeusz letöri láncait

Balközépen úgynevezett "builders' crack" (Zoli a büszke tulajdonos), jobbközépen pedig egy pár kész csevap.

"Give a man a fish, and you'll feed him for a day. Teach a man to fish, and you'll feed him for a lifetime" - kínai közmondás.

csütörtök, július 16, 2009

Harry Potter

Mostanában azzal kezdem a napom, hogy nézek egy epizódot a Kengyelfutó Gyalogkakukk sorozatból. Sikerült rátennem kiskezem az összes eddigi részre, a Tom & Jerry után ez most a napi jókedvmágikum. Ennek, és a Jégkorszak 3 bemutatójának kapcsán véltem felfedezni azt a megdöbbentő hasonlóságot, ami a prérifarkas és a motkány közt lelhető. Nem csak a külső jegyekre gondolok itt, hanem a kinetikus jellegzetességekre, a mimikára és sok esetben a slapstick-poénokra is. Egyszerűsítve:
  • a motkány érdekes módon a filmben mindig egy rövid időre tűnik fel, különösebb narratív funkció nélkül - a prérifarkasnál hasonlóképpen, rövidke epizódok
  • egyetlen és állandó célja van: a makk megszerzése - prérifarkasnál a gyalogkakukk
  • a cél megvalósítása mindig balul sül el, sokszor mélybe zuhanással végződik - detto
  • a slapstick-poén előtt általában kinéz a közönségre - detto
Premierekből egyébként kijutott mostanság bőven. Volt ugye Jégkorszak 3, Brüno, és legutóbb Harry Potter 6. Utóbbi körül akkora felhajtás volt, amekkorát a mozi még nem látott szerintem (legalábbis mióta én ott vagyok).
Az egész ugye ott kezdődött, hogy a premier napján, azaz 15én az első vetítésre speciális műsorral készült a mozi, azaz hívtunk bűvészt, arcfestőt, készítettünk ajándékcsomagokat a vendégeknek, kidekoráltuk az egész épületet, illetve beöltözött az egész staff.
Naná, hogy én lettem Harry Potter, minden tiltakozásom és nyilvánvaló külső eltérések ellenére.
Itt egy fotó, hogy lehessen látni, kb. hogy néztem ki:

A képen balról jobbra: Lauren - ő Liam legidősebbik lánya, eddig New Yorkban élt, most tért haza és nyár hátralévő részében a moziban fog dolgozni, Thomas Glancy - ő a mozi csodabogara, szellemileg kihívásokkal kűzd, ugyanakkor mindig jön segíteni a forgalmas napokon takarítani a termeket, jómagam - no comment, illetve Adam, aki itt még nem volt beöltözve, és bajszot sem rajzoltatott magának az arcfestővel.
Ott volt egyébként a Roscommon Herald fotósa (újság), megintervjúoltak (ejj, de szép szó) a rádiótól, szóval volt minden, csak épp palacsinta nem.
Mostanában egyébként sokat vagyok a vetítőben. Volt olyan nap, hogy az 5. terem (tehát a mozgómozi) legtöbb filmjét én indítottam. A tény, hogy 2 helyre is be voltam osztva mindenféle előzetes egyeztetés nélkül persze nem maradt feszültség nélkül a házon belüli 2 tábor közt, most viszont nagyobb veszekedés nélkül Sean és Laura meg tudták beszélni a dolgot.

"My name is Ozymandias, king of kings:
Look on my works, ye Mighty, and despair!" - Ozymandias / P. B. Shelley

csütörtök, július 02, 2009

Big Money a haverom és egyben a társam :)

Vasárnap staff party volt, amolyan hivatalos fajta. Magyarán minden alkalmazott meg volt hívva a Gings Pubba fél 10-re, közös sörözés/beszélgetés/örömködés céljából. Némi késéssel érkeztem, addigra a többség már ott volt. Megvan ezeknek a buliknak a megfelelő szerepük a céges ügyvezetésben, úgy érzem. Jó látni, hogy bizony a managerek és az egyszerű beosztottak is jól tudják érezni magukat egy közös este során, feloldva mindenféle mhnkahelyi kötelesség és felelősség alól. Jó volt látni például Laurát enyhén berúgva, Annáról is kiderült hogy tud normálisan is viselkedni a többiekkel. A Gingses sörök után átmentünk a Havanába, ott ugyanis élőzenés este volt. Régi kollégákkal pacsizás, ezáltal egyedi áron értékesített italok (csak egy példa: 2 jack daniels, 2 malibu, 2 kóla rendelésből kb. csak a kólát kellett fizetnem). Anna pasijával összebarátkozás, sztorizás, közös röhögcsélés, meghívás elfogadása Anna és Cahir leendő esküvőjére, kínos összepillantások, mosoly, fél 3-kor nyomás haza.
Másnap korán kellett kelnem, ugyanis 10re mentem műsort szerkeszteni. Csíkszem, bagolyfül, lomha mozgás, botba be, üdítő kosárba, lottósorsjegy kézbe, 2 mező kitölt (2 euro), fizet. Aznap fáradtságom ellenére hibátlanul megcsináltam a moziműsort, kettőkor hazajöttem, aludtam. Este nézem a lottószámokat, lett 3 találatom! Na nézem is rögtön mit nyertem... 3 euro értékű kaparóssorsjegyet. Másnap lementem a boltba, beváltottam a nyereményt, lekapartam a szutykot a kártyáról, és lám-lám: nyertem 5 eurót.



"The technology of yesterday becomes the art form of today" - Marshall McLuhan

péntek, június 26, 2009

Szeretem a nyári esőt

Nemrég megkaptam, hogy a blogban szinte csak a munkáról, a moziról meg filmekről írok, ráadásul azokról is keveset és ritkán. Visszaolvasva tényleg így van. Akkor most jöjjön kicsit más.
Ma hazafelé tartva elkapott az eső, az a jó kis zuhogó fajta. Először káromkodni kezdtem magamban, de aztán megéreztem a nyári záporok jellegzetes illatát, és eszembe jutott, hogy valójában mennyire szeretek nyáron elázni. Megszokott utamról letérve lebattyogtam a folyópartra és csak hagytam hogy hulljonak rám a cseppek és bőrig áztattam magam.

Illusztráció gyanánt itt egy kép még egy korábbi kiadós esőről:

"How many years before we pratice what we preach?
How many years before we truly clinch the peak?"
- The Cinematic Orchestra feat. Roots Manuva: All Things to All Men

csütörtök, június 25, 2009

Június végi vegyesfelvágott

Események vannak! A mozi egyre több dologgal kecsegtet mostanság. Aminek kifejezetten örülök, megkaptam mostmár végleg a moziműsor szerkesztését. Ez azt jelenti, hogy hétfő délelőttönként bemegyek a moziba, felmegyek az internetkávézóba, beülök a szerverhez, és Sean e-mailje alapján elkezdem szépen megszerkeszteni a péntektől aktuális műsort. Mindeközben persze becsattintom kedvenc muzsikám, szépen kényelmesen csinálom a dolgom, átveszem a futároktól a filmeket, stb... Eddig ezt ugye Anna csinálta, de miután visszatért a szabadságáról, Laura nem kérte meg, hogy vegye át tőlem. A héten volt staff meeting, amire összeült a csapat, megbeszéltük a nyári terveket, ötleteket, azok megvalósítását, esetleges problémákat. Ötletből nagyon sok volt, aminek a vezetőség kifejezetten örült, probléma pedig szinte semmi, ennek pedig mégjobban. Egész jó hangulatban tellt az értekezlet, ott volt a CEO (tehát Liam Farrel), a manager (Laura), az alkalmazottak, csak Sean nem volt hajlandó megjelenni (résztulajdonos és főgépész). Ez elég jó kis olaj volt a tűzre, az amúgy is jól érezhető feszültség a vezetők és Sean között most csak tovább fokozódott.
Az értekezleten többek közt még szó esett arról is, hogy be szeretnének vonni pár alkalmazottat is a filmválasztó bizottságba. Ez annyit tesz, hogy havonta összeül egy csoport, és megtárgyalják, hogy milyen filmek kerüljenek a mozi vásznaira, miket szerezzen be Laura a kiadóktól. Eddig ezt Sean, Laura és Liam végezték, most azonban Vera, Monica és én is beléptünk a körbe. A lányok még meglátják, hogy mennyire fognak részt venni a szelektáló-bizottság munkájában, én viszont tuti ott leszek minden alkalommal :) Néha bosszant, hogy a managerek mennyire nem tudják egy-egy közelgő filmről, hogy micsoda, ezért is gondolom, hogy egy ilyen gyűlés tökéletesen alkalmas lesz arra, hogy legalább kicsit tájékozottabb legyen mindenki. Liam alapjában véve nem tájékozódik, Laura leginkább azt nézi, hogy a környező mozik milyen filmeket kapnak, és arra hajt rá, amit a többi mozi nem tud beszerezni, Sean pedig műfajok alapján válogat.
Másik változás pedig, hogy a Mobile Cinema hamarosan hozzá lesz csatolva a Carrick Cineplex-hez. Eddig állami támogatással üzemelt, ami nem olyan régen szűnt meg. A nyárra való tekintettel a mozinak pont jól jön egy ötödik "terem". Laura mondta is, hogy Tommyval én leszek majd a Mobile Cinemás részlegnél, mivel úgyis már van tapasztalatom (khm... ott voltam egyszer...) a mozgómoziban. Le a kalappal előtte, minden erejével azon van, hogy valahogy benyomjon a gépészek közé. Még nem tudja, hogy augusztus végén elhúzom a csíkot, de azt hiszem mostmár lassan érdemes lesz beszélnem vele erről is.
Munkából egyébként most jutni fog elég. A mozi mostantól teljes munkaidőben üzemel a nyárra való tekintettel, így az eddigi munkaóráim is a duplájára (!) emelkedtek hirtelenjében. Felvettünk még 2 új embert, egyikük Rebeccah, aki tavaly már dolgozott nálunk, a másik pedig Luke, vele még nem találkoztam.
Most a nyárra az a terv egyébként, hogy a nagy filmekhez társítunk valami különleges eseményt a mozi keretein belül. Ami a legfontosabb, hogy a Harry Potter bemutató (július 15) jól sikerüljön, mivel arra már múlt héten elkelt MINDEN jegy... Ehhez Vera és Monica ötletei kiválóak, lesz mindenféle arcfestés, aszfaltrajzverseny, épphogy palacsintaevészet nem lesz :) A Bruno bemutatójára pedig az én ötletem használtuk fel, konkrétan: felállítunk a kávézóban egy nagy TV-t, amin folyamatosan az HBO-s Ali G Show-t fogjuk nyomni. Tehát aki betéved a moziba, ingyen nézheti az egyébként amerikában sugárzott epizódokat.
Szomorú hírre értem ma haza... Michael Jackson meghalt. Gyerekkorom hőse volt (persze csak Optimus Prime után), nagyon sajnáltam, hogy így alakult az élete szerencsétlennek... Örök értékű zenéket adott az emberiségnek, illetve ne feledjük a moonwalkot:

Tehát R.I.P. Michael Jackson...
Filmekből kijutott mostanában rendesen:
Transformers 2: 73% Gyermekkorom fanatizmusa nem hagyja, hogy rosszat írjak róla, mégiscsak Optimus Prime és Bumblebee harcolnak a gonosz Decepticonok ellen! Mégis, az első rész varázsa itt már mintha kicsit megkopott volna. Az effektek ettől függetlenül persze büntetnek. Folytatáshoz képest nem rossz.
Last House on the Left: 70% Az első film a moziban, ami 18-as besorolást kapott, mióta ott vagyok. Kifejezetten erőszakos thriller, de annak jó.
The Hangover: 83% Hatalmas! Eleve biztató volt, hogy az Old School rendezője csinálta, gyanúsan az idei év vígjátékáról van szó...
The Notebook: 82% Romantikus film ugyan, de engem megnyert.
Half Nelson: 75% érdekes történet egy drogfüggő fiatal tanárról, és egy gettóban nevelkedő lányról.
Hunger: 83% Észak-Írország, bebörtönzött republikánusok, akik éhségsztrájkba kezdenek a jogaikért... Kiváló munka, nem véletlenül tarolt az európai filmdíj átadáson.
Pootie Tang: erre nem tudok százalékos értékelést adni. Tessék megnézni egy részletet:




Na ennyi volta móka mára, jöjjön az idézet:
"Wa da ta" - Pootie Tang

csütörtök, június 18, 2009

Június

Kaptam egy kommentet, miszerint elmaradoznak a bejegyzések mostanában... Nos, való igaz, nem gondoztam publikus emlékkertem úgy, ahogyan azt régebben tettem. Megpróbálok azonban pótolni, amennyire tudok...
Legutóbb ott hagytam abba, hogy sokat kirándulunk. Az utóbbi időben ez az idő hiánya és járása miatt némileg takarékra lett téve. Időhiány némiképpen annak tudható be, hogy Anna szabadságon van, és megkaptam bizonyos feladatait hétfő délelőttönként. Konkrétan az utóbbi két hétben én szerkesztettem a moziműsort, én nyomtattam/vágtam, hírlevelet küldtem. Photoshop munka, easy-peasy, mondhatni. Amikor Anna először megmutatta nekem, hogy mit meg hogy kell csinálni, azt mondta a végén, hogy próbáljam meg lehetőleg egy nap alatt befejezni. Ehhez képest kb. 4 óra alatt megvagyok az egésszel, Laura nagy örömére. Legutóbb kaptam lebaszást is, csak hogy ne szálljak el magamtól. Tíz perc késésért voltam a szőnyeg szélére állítva, teljesen jogosan. 10-re kellett volna mennem, 10:10-re érkeztem meg, ellentétben a futárral, aki időben ott volt a Transformers 2 tekercsekkel, szerencsére Laura, terveivel ellentétben, előbb bement az irodába, így ő ki tudta nyitni az ajtót.
Nemrégen itt voltak Zoli szülei látogatóban, így sort kerítettünk egy kis ír pecázásra is. Egy közeli tóhoz mentünk ki Hughey-val és a testvérével Joey-val, halfogás reményében. A végeredmény egy jókora csuka lett, amit az Armstrong testvérek fogtak ki, és ami később finomra lett sütve a Maróti rezidenciában :) Áginak volt pár kisebb fogása, Zolinak elszakította a hal a zsinórját, én pedig egy beszakított úszóval tarkítottam a repertoárt (kb. 3 perc botfogás után sikerült mindezt véghez vinnem). Idejét sem tudom, hogy mikor voltam legutóbb pecás tevékenységen, de valahogy úgy éreztem kijöttem a gyakorlatból :)


Tegnap a csajok vásárolni mentek Sligoba, úgyhogy velük le is zsíroztam a fuvart, Rosses Pointra, ami Sligotól 4-5km-re van, óceánpart, vagy inkább öböl. Legutóbb 3 éve voltam ott, szerencsére még mindig érintetlen hatása van a helynek, tehát nem találkozik az ember minden bokornál bolttal meg büfével. Engem kitettek a parton, ők mentek a dolgukra, én pedig nekivágtam a tájnak. Úgy éreztem, hogy a szél a csontomig fúj, ami az időnként zúdúló esővel kombinálva igencsak cudarnak volt mondható, azonban szerencsére mindig találtam szélárnyékolt helyeket illetve egy barlangot, ahová bebújva meg tudtam menekülni.
A parton láttam először teljes funkcionalitásában kitesurfinget, nem tudom pontosan magyarul ez mi lenne, sárkányszörf talán, ha szó szerint fordítjuk.





Pár napja megvettem a repülőjegyem haza. Szilárd hazatér augusztus 26-án.

"You don't miss your water 'til the well runs dry" - Craig David

péntek, június 05, 2009

Trippin'

Az utóbbi napok szinte végig kirándulással és utazással telltek. Legutóbb a Glencar vízesésről írtam, azóta volt biciklis/buszos/stoppos/autós túra, csak hogy változatos legyen :)
Petivel pár napja helyreraktuk a bicikliket, csatlakozott hozzánk Rita, akinek szereztünk egy harmadik bicajt Veráéktól, és nevágtunk a környék vadvidékes tájainak. A régi híd ugye alap, onnan még tovább merérszkedtünk, egészen a Shannon egy érintetlen partjáig. Minden csupa zöld, él és virul. Rövid vita a szitakötők átlagos élettartamáról, bámészkodás, fotózás, majd vissza a nyeregbe, irány haza.



Másnap sajgó seggel ébredtem, így a buszon mikor leültem, a mosolyom kevésbé volt természetes. Aznap Boyle-t vettük célba. Boyle apró városka, még kisebb, mint Carrick, viszont Hollywood-i színészek termeléséből egész jól áll (már ha az arányokat nézzük). Boyle-ban született ugyanis a Tarzan filmekből jól ismert Maureen O'Sullivan (Jane), illetve az utóbbi időkben felkapott Chris O'Dowd (The Boat that Rocked, FAQ About Time Travel) is.
Boyle egyébként méretéhez képest sok látnivalóval rendelkezik, ott vannak a régi apátság romjai, van múzeum, hangulatos folyó, ami kell.
Az apátságnál kedves öreg fickó fogadott minket Ritával, gyorsan elhadart mindent amit kötelező jelleggel el kellett neki, majd utunkra engedett az apátság kapuja felé. Jelenleg újraépítik az egészet, beszámoznak minden kis darabot mielőtt szédszednék, majd mindent szépen visszaépítenek.
A múzeumban helyi jellegű kiállítás van, egészen régről közelmultig, meg ki lehetett próbálni, hogy hogy kell boltívet építeni... Na vajon kipróbáltuk-e?
Csak úgy, mint a tollal való szépírást...

Másnap Ritával stoppoltunk Sligoba. Első utunk az adóhivatalba vezetett, ott elintéztem az adóvisszatérítést, Rita a PPS számát szerezte meg ismét, majd bementünk a városba nézelődni. Bámészkodás, városjárás, ismét stopp vissza, este ugyanis Terminator: Salvation premier, simán ott a helyem. A film azt kell mondjam, hogy JÓ! A vége persze nem úszhatta meg a klisésedést, viszont egész odáig szerintem kitűnő. Az operatőr és a hangmérnök csodás munkát végzett, le a kalappal előttük. A képek színei tökéletesen visszaadják az atmoszféra hangulatát, egy pár kameramozgástól az állam leesett, a hangok pedig a vájtfülűeket is teljes mértékben le fogja nyűgözni, abban biztos vagyok. 85%
Ma ismét Sligo volt soron, csak ezúttal Verát kisértük el kórházba ellenőrző vizsgálatra, majd ismét városnézés (lányoknak ez ugye egyenlő a shoppingolással)...
Úgy érzem szerencsés vagyok a munkámmal kapcsolatban. Az utóbbi időben már kétszer is azt mondtam magamban, hogy "I love this job!" Az első ilyen eset pár hete történt, amikor Laura beküldött munkaidőben megnézni a Fighting-ot, (78%) mert szerinte vannak bent bajkeverő tinik, ezért a legjobb az, ha bent van egy alkalmazott, mert akkor nem fognak rendetlenkedni... Magyarán az volt a dolgom, hogy beüljek megnézni egy filmet, és ha netán rossz fát tesznek a tűzre a neveletlen fiatalkorú vendékek, akkor egy szemöldökborzolással kombinált csúnya pillantással figyelmeztessem őket, hogy nem otthon vannak. A legjobb ugye az egészben az, hogy ezt egyébként is megcsinálnám :) A másik ilyen alkalom ezen a héten volt, amikor ugyanez történt, a Chéri c. filmmel (62%), csak akkor egyetlen pár volt a teremben... Az okot gondolom mindenki kitalálja, hogy miért volt jó, hogy bent voltam.

"This is John Connor. If you are listening to this, you are the resistance." - Terminator: Salvation

vasárnap, május 31, 2009

Glencar Waterfall

Csütörtökön felhívtam Shinot, hogy el tud-e vinni minket a Glencar vízeséshez. Shino, mint Shino, "of course, yes, anytime" mondta tipikus indiai akcentusával. Délután 1-re megbeszéltük az indulást, felkerekedtünk, és kis késéssel meg is indultunk. Bő 1 óra kocsikázás után megérkeztünk a helyszínre. A kocsiból kiszállva kellemes zajt hallottam, morajlott a víz mögöttem. Egy perc séta, erősödő zuhatag hang, és akkor megláttam életem első igazi vízesését.
Lenyűgözött az az erő, amivel az a rengeteg víz aláhullott a mélybe. Kedvem lett volna lemászni és megérinteni a kezemmel, csak hogy érezzem az erejét...
Miután elkápráztunk kellőképpen, megindultunk visszafelé. Az úton még megálltunk megnézni a lovasszobrot, ami teljesen vasból készült, a képen szerintem ez látszik is. Egyébként a kép hátterében az a tó van, ami a Forrest Park-os bejegyzésben is látható.
Hazaérve kimentünk a Tecsóba bevásárolni az esti burritos evészethez, majd preparálás, és végül kaja. Evés-ivás, utána pedig játék! A két lány (Rita és Szabina) eléggé ráéreztek a Soul Calibur II-re, ha így folytatják tovább, hamarosan méltó ellenfelekké válnak :)
Szombaton Szabinától fájó szívvel elbúcsúztam. Örültem hogy itt volt, bár jobban örültem volna, ha lett volna kicsivel több szabadidőm, és még el tudtunk volna menni hétvégén mulatni, úgy mint régen.

Kedves olvasóim, az utóbbi időkben nézett filmek verdiktjei következnek:
Drag me to Hell: elméletileg valami hihetetlen jó horror kéne hogy legyen... Az első 15 perc még talán félelmetesnek mondható. Utána már egyenesen nevetséges. 45%
Made in Hungária: csapatszellemnek engedve vetemedtem rá, előzetes szörnyű előérzem ezúttal csalt, nem volt olyan vészes, mint amire számítotttam. Mint a legtöbb magyar film esetében, a fényképezés itt is csodás, a többi pedig... tudjuk. Fenyő Mikit még mindig nem birom. 55%
Blue Gold Water Wars: dokumentumfilm a vízről. Így kell egy dokfilmnek kinéznie. Megrázó és elgondolkodtató, mindamellett nem veszít hitelességéből. Aki nem ódzkodik a műfajtól, nézze meg mindenképpen. 80% [műfajspecifikus értékelés]
First Snow: régóta meg akartam már nézni, valahogy eddig sosem sikerült, megérte a várakozást. 81%

"Show me a sane man and I will cure him for you" - C. G. Jung

csütörtök, május 28, 2009

Rita, Szabina, Dublin

Az utóbbi pár nap eseménydúsnak volt mondható. Múlt hétvégén megérkezett Rita, valamikori kedves csoporttársam, érte péntek éjjel mentünk Dublinba Zolival. Éjszakai suhanás, nagyon pazar:

Érdekes, hogy miután végeztünk egyetemi tanulmányainkkal, csak hébe-hóba futottunk össze, itt az íreknél pedig megint úgy, mint a régi szép időkben. Mindez persze eltörpül a tény mellett, hogy Szabinát, egykori gimnáziumi osztálytársamat évekig nem láttam, és most hála az olcsó repülőjegy áraknak, át tudott jönni Angliából meglátogatni pár napra.
Szabina gépe kedd délelőtt érkezett, a reggel 8-as dublini járat pedig pont időre odavitt. Rita kedves volt, elkísért utamon, illetve így hármasban tudtunk várost nézni.
Alapjában véve nem szeretem a túlzsúfolt nagyvárosokat, a pesti kosztól konkrétan rosszul vagyok, így talán megérthető, hogy eddigi utazásaim során még sosem néztem meg magát az ír fővárost, a reptérről mindig egyenesen Carrickbe jöttem. Dublin azonban valahogy más... Szabina teljesen odavolt, hogy milyen tisztaság van Londonhoz viszonyítva. Azt kell mondjam hogy tényleg olyan érzésem volt, mint valamikor Brüsszelben: rendben tartott város.
Az idővel nagy szerencsénk volt. Az időnkénti zuhékat leszámítva verőfényes napsütés volt egész nap. A reptéri buszról leszálltunk a főutcán, rögtön be az első Tourist Office-ba, térképekkel felszerelkeztünk és irány a város.

Szabina, Ritus, meg a tű. Ez a magasra nyúló oszlop, amit az egyszerűség kedvéért csak tűnek hívnak, a központot jelöli, elméletileg a város minden pontjából lehet látni, orientációs célokat szolgál. Nameg persze rohadt jól néz ki.
A parkok egyszerűen lenyűgözőek. Ilyen szép, rendezett, élénk zöld füvet ezelőtt csak Cambridge-ben láttam a Trinity College előtt, csak itt enyhén nagyobb kivitelben volt megcsodálható.
Az tetszett még nagyon Dublinban, hogy úton-útfélen az ember valami érdekességbe, nevezetességbe botlik. Egyszer W. B. Yeats szenátori háza, utána Oscar Wilde valamikori rezidenciája, pár perc séta után az államfői hivatal, újabb öt perc séta után az Abbey Theatre...
Csak a rend kedvéért: nyilvánvló, hogy csak a szép részét láttuk Dublinnak, és biztos vagyok benne, hogy vannak olyan részei is, amitől felfordulna a gyomrom, viszont az az érzésem, hogy oda vissza kell menni, mert sok mindent tartogat még számomra.

Dublinból este 8 után érkeztünk meg, beszélgetés Szabinával késő éjjelig, alvás, majd másnap irány a Forrest Park.
Az idő sajnos nem volt olyan kegyes, mint előző nap, de ez nem szegte kedvünk. Ezúttal ötösben mentünk, Shino, Adam, Szabina, Rita és én, képek hamarosan...
A mai napon meglátogatunk egy vízesést a közelben, utána burritos készítés, mindről be fogok számolni.
"But I, being poor, have only my dreams; I have spread my dreams under your feet; Tread softly because you tread on my dreams." - W. B. Yeats
"de minden kincsem csak az álmaim; álmaim terültek lábad elé; lépj lágyan; amin jársz: az álmaim." - Szabó Lőrinc fordítása

péntek, május 22, 2009

Házi kedvenceink

Van két lakó a County Apartments 8-ban, akit még nem mutattam be. Egyikük Viktória, másikuk pedig O. J.
Viktóriát akkor vettük magunkhoz, amikor még zabolátlan kamasz kislány volt, mostanra azonban az önfeláldozó gondozásnak és nevelésnek hála nagyon szépen viselkedik, és megkomolyodott. Érdekli a filozófia, és a kora XX. századi orosz irodalom.
O. J. a napokban került vigyázó szárnyaink alá. A mozi előtt találkoztunk vele, amikor éppen meditált. Testének materiális mivoltát teljesen maga mögött hagyva lebegett valahol gondolainak fellegei közt, amikor elhatároztuk, hogy hazahozzuk, hogy kényelmesebb körülmények közt végezhesse spirituális tevékenységét. Azóta O. J. ráeszmélt a világi dolgok csodás jellegére, leginkább a ritmikus sportgimnasztika és a breakdance fogta meg, kedvenc zenei műfaja a gangster rap.

Viktória

O. J.

"Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar - a férfi a nőt - a nő a férfit." - Karinthy

csütörtök, május 21, 2009

Láss csodát!

Kedden elkísértem Tommyt a mozgómozis útjára. Ha valaki mondja nekem, nem biztos hogy elhiszem, hogy egy egyszerű kamionból lehet 100 ülőhelyes teljesen felszerelt mozit varázsolni. Dél után valamivel indultunk, kb. 1 óra utazás után Donegal környékén egy kisvárosban leparkoltuk a járgányt, majd Tommy nekiállt a távirányítós manőverezésnek. Én csak pislogtam, nem akartam hinni a szememnek, de a kamion szélében kétszeresére nőtt, majd mikor felmentem megnézni, hogy milyen belülről, akkor esett csak le igazán az állam. "Nem hiszem el". 100 ülés, fehér elforgatható vászon, a belső kialakításnál a falak mind mozgathatóak, így durván fél óra alatt fel is épült a helyiek nagy örömére a sárga csodamozi. Aznap 2 vetítés csináltunk, az első Miss Pettigrew volt, a második pedig a Milk. Az első film feltekercselését Tommy csinálta, közben pedig mindent szépen elmagyarázott. Beültem megnézni a filmet, majd mivel úgyis volt még 1,5 óra a második filmig, átadta nekem a stafétát.
Tehát előszedtem a dobozokból a kis rollnikat, fel a tekerőre, fény felé fordítás, ellenőrzés, ragasztás, vágás, tekerés ismét, megint vágás, következő rollni, ismét ellenőrzés, ragasztás, tekerés, és így tovább. Általában egy teljes film 5-6 tekercsből áll, a film hosszától függően. Az ujjaim persze eleinte remegtek, mivel ha egy tekercset is elrontok valahol, vagy nem ragasztom össze pontosan, elcsúszhat a hang, vagy netán fordítva ragasztom őket össze, az egész vetítést le kell állítani, visszatekerni a teljes tekercset, kijavítani a hibát, stb... Szóval a tét nem volt kicsi. Az tekercselés után feltettem a nagy korongot a vetítőre (nem egy könnyű darab, hozzá kell tennem), az ezernyi orsón meg csigán átbújtattam a filmet, rázártam a lapkát, aztán résnyire nyitott ajtónál lestem, hogy jó lett-e amit csináltam... Első blikkre jó volt, viszont csak akkor nyugodtam meg igazán, amikor Tommy fülig érő vigyorral felém fordult, és adott egy "thumb up"-ot.
Mivel én már láttam a Milket, Tommy pedig tartogatja későbbiekre, volt időnk sokat beszélgetni, vicces sztorik, személyes történetek, volt minden. Igen jól éreztem magam, és Tommynak jó volt, hogy végre valaki társaságot csinál neki, mivel igen hosszúra nyúlt a nap, éjfél után értem haza.






Az első filmtekercselésem emléke képpen, hazahoztam egy reszlikockát a Milkből. Egészen elképeszető, hogy milyen részletes egy film egyetlen kockája...

Mivel kedden igen későn érkeztem meg a mozgómizizásból, ezért szerdára tolódott a filmnézés, és nem Veráékkal, hanem Petivel. Tehát: Angels & Demons: 71% rendben van, de biztos vagyok benne, hogy a könyv sokkal izgalmasabb.

"For me, cinema is not a slice of life, but a piece of cake" - Alfred Hithcock