csütörtök, július 05, 2007

Singing in the rain...

A címből sokan már tudják mi van... Esik az eső de rendesen. Tavaly ilyenkor voltak ugyan elszórva esős napok, de hogy szinte egész nap essen, olyan aligha. Ma délután 5 óra tájékán úgy tűnt, hogy egy kis időre felszakadnak a felhők, és előbukkant a Nap. Rohantam fel a szobámba a kameráért és az állványért, hátamra kaptam őket és nyomás a külvárosba felvenni pár jelenetet.
Megtaláltam a hidat, amit tavaly nem sikerült (akkor az egyik elágazásnál rossz irányba fordultam és másfél óra egyirányú sétagyaloglás után úgy gondoltam megpihenek az egyik tóparti szikla tövében, majd kicsit olyan Forrest Gumposan fordultam vissza: elfáradtam, hazamegyek). Tényleg jól megfogható ott az ír vidék jellege. Sikerült pár jó felvételt is készítenem, a fény is jól esett, ötleteim is támadtak közben. Egyetlen dolog kavart be olykor-olykor: a szél. Tudni kell a kameráról, hogy kézikamera szegényke, tehát pillekönnyű, az álvány sem vasbetonból van, és a legszebb "tiltek" kellős közepén belengett a szerkezet, nem kicsit.
Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy az időjárás elront nekem elég sok mindent...
Amúgy pihenés szempontjából teljesen OK minden. Lassan bevégzem a Jung könyvet, az antológiából is olvasgattam már részeket és filmeket nézek. Szóval igazi nyaralás lenne ha jó lenne az idő. Vagyis nem, mert ha jó lenne, akkor dolgoznék. Tehát ez egy ilyen inverz szabadság. Rossz időben lehet igazán pihenni.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

jajaja, mondtam hogy az a híd gyönyörű.
de az a paul egyre gyanusabb hallod. nekem a fejemben az a medve él, aki enyhén benyomva löki a szöveget fennhangon és sok nyállal körítve premier plánból...
delfin? hullám? beszarás.