vasárnap, július 01, 2007

Megjöttem

Végre megérkeztem Carrickbe. Az út messze nem volt olyan sima, mint gondoltam. Az egész kezdődött azzal, hogy a reptéren elkobozták a kézipoggyászomból a Tokaji bort, a tusfürdőm és a bortvahabom. Merthogy ezek ugye életveszélyesek. Aham...
Hamar túltettem magam a dolgon, öröm volt látni, hogy a Ferihegy2-n a Pannon ingyenes WiFit szolgáltat, igy volt mivel elütnöm az indulásig hátralévő időt. Nemsoká gépre szálltam, és indulás.
Az út teljesen jó volt, szerencsére egy ír fickó ült mellettem, aki nem hazudtolta meg kulturális örökségének jegyeit, 45 perc után dumába kezdett. Így végigtársalogtam az út hátralevő részét, unatkozás tehát most sem volt.
Landolás után a poggyászom is azonnal meglett, első körben tették a futószalagra. Viszont Seán sehol sem volt... Eleinte úgy gondoltam, hogy megint a szokásos késése miatt nincs ott a reptéren, viszont 2 óra várakozás után rádöbbentem, hogy valószinüleg Seán nem tudott eljönni. Minden bizonnyal megérezte, hogy a bort amit neki vittem volna már nincs a tatyómban :-) Persze nem csüggedtem sokáig, előkaptam egy könyvet, olvastam. Utána a váróban néztem egy kicsit a TV-t, majd megint olvasás. Aztán teaivászat, majd már ültem is a hajnali buszra. Bementem vele Dublin központjába, onnan pedig reggel a Sligo-i járattal Carrick-on-Shannonba gurultam.
Jó volt végre megérkezni, látni az ismerős épületeket, utcákat. Megindultam hát Tamásék lakása felé. Félúton össze is futottam vele, üdvözölt, kezembe nyomta a kulcsot és ment tovább dolgozni. Mondhatom nagy szerencsém volt ezúttal is, mert Gapcsi is melózott már akkor, és ha Tomival nem futunk össze akkor valószinüleg a lakástól lett volna még egy utam a nagy poggyásszal be a központba, hogy elkérjem tőlük a kulcsot.
Hamarosan fürdök egyet, aztán irány be a városba szétnézni, utána pedig TESCOba venni tusfürdőt és borotvahabot...

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ejnye, ez a Tokajis-tusfürdős-borotvahabos eset elég amatőr volt... Emlékszem mikor Valenciában meglátták nálam a féllityós ásványvizet mint a kiéhezett vadak úgy vetették rám magukat a biztonságiak, hátha találnak pár pengét a zoknimban vagy egy kis polóniumot a gyógyszereim között... áhh, de komolyan, hogyan lehet gyilkolni a borotvahabbal?
Örülök hogy szerencsésen megérkeztél, a TESCO-ról remélem csinálsz fényképet, érdekesek a tavalyi kalandjaid így retrospekt, remélem idén még bővebb lesz a termés.

Szilárd írta...

Hah, TESCOról majd csinálok képet, és majd meglátod, hogy pont olyan mint otthon :-)
Remélem Szegeden és a battlefield-en minden OK :-)))