A mai napon befejeztem az árverésre a számozott lobogtatócédulákat. Valahogy így néz ki az eleje-hátulja:
Be is mentem a moziba, először 11 körül, hogy megnézzem melyik típusú papíron mutat a legjobban a grafika. Kipróbáltam az irodainál kicsivel vastagabbal és hiperszuper vakítóan fényes és méregdrága papírral is. A különbség: nem volt látható. Így maradtunk annál az olcsóbb megoldásnál, amihez a papír délután érkezett. Vissza is battyogtam hát ebéd után a moziba, hogy nyomtassak és lamináljak. Durván 2 óra munka után készen is voltam az első 50 példánnyal. Holnap megcsinálom még az 51-től 100-ig terjedő számokat, és készen vagyok, ami az antik és művészeti részét illeti a dolognak. Utána még ugyanezt, csak sokkal általánosabb formában. Utóbbi kártyákat az emberek hajók, kocsik, ingatlanok árverezése esetén kellene, hogy lobogtassák. Fene se gondolná, de éppen ez az általánosság nehezíti meg a dolgom, ugyanis sokkal nehezebb olyan ötlettel előállni, ami fedezné az összes területet, nem úgy, mint az antikvitás esetében. Mindenesetre holnapra előállok majd valamivel.
Mikor végeztem, és Laura kikísért a moziból, kiderült, hogy a mozi alkalmazottai korlátlan számban nézhetik a vetítéseket, a heti 1 alkalmas limit csak arra az esetre vonatkozik, ha vinni akarok magammal valakit. E hír hallatára felcsillant a szemem, és már láttam is magam előtt hogy mivel fognak tellni a három napos "szabadnap" estéi. Mennyei aurával lebegtek előttem a címek: Gran Torino, Frost/Nixon, Knowing, The Boat that Rocked...
Este szedtem szépen a sátorfámat, visszamentem a moziba, kértem Laurától egy kólát és iszkiri befelé. A film igen jó volt, a legkisebb teremben vetítették, ami kb. így néz ki.
Kitaláltam, hogy fogok csinálni valamiféle mércét, hogy mennyire értékelem a látott filmeket. Először arra gondoltam, hogy elcsépelt csillagok helyett mondjuk szemgolyók számával jelezném, hogy mennyire jó egy bizonyos film. Persze aztán rájöttem, hogy egy filmet nem csak néz az ember, hallgat is. Szóval fülek is kellenének. A kép meg a hang sem minden. Egy szó, mint száz, arra jutottam, hogy a mérce a következő lesz: egy nagy befőttesüveg, benne mindenféle szerv: szem, fül, agy, szív, és a beleöntött formaldehid fogja jelezni, hogy számomra mit ér az összhatás. A mai film például mondjuk 85%-ig töltötte formaldehiddel a filmszerveket. Hogy élét vegyem a morbid játéknak, a százalékos értékelés mellett döntöttem. Holnap jön a Frost/Nixon, amiről eszembe is jut még egy igen kellemes járuléka annak, hogy az ember moziban dolgozik: a poszterek! Még a múlt héten el is hoztam párat, sajnos nem tudtam melyikekre teszem rá kiskezem, mivel össze voltak hajtogatva szépen, ezért csak nyúltam ahhoz, ami szép állapotban volt... Így lett az első zsákmány: W, Frost/Nixon, James Bond: Quantum of Solace. Nade legalább mostmár tudom, hogy hol van a poszterbánya, majd a későbbiekben valami jobbat is csákányozok magamnak, hogy legyen mivel dekorálni egyébként ingerszegénynek mondható lakosztályunkat.
Mikor hazaértem a moziból, olyan látvány fogadott, amilyet legutóbb kb. 1 éve láttam. Péter koma elfelejtette becsukni a fürdőszoba ajtaját, miközben pancsizott (a bejárati ajtó egyenesen szemben helyezkedik el a fürdőszoba ajtajával és káddal). Petike sanda mosolya és egy halk "Helló" bontotta meg nálam a kacajpalackot, eszembe juttatva valamikori lakótársam hasonló tekintetét, amikor kopogás nélkül nyitottam a szobájába :) Nade ennyit erről, következzék madártani dokumentációm első képe: varjak fán.
Az idézet pedig: "Helló" - Peti
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése